8

– Szóval egy mágus? Hm, ez érdekesebbé teszi az ügyet.

Zűrös Karommal szemben leült az ágyra. Most csatlakozott ki a Mátrixból, ahol eddig a Runenthinggel és Heinrich Zollerrel kapcsolatos információk után kutatott.

– Úgy szokott lenni – mormolta Karom, miközben az asztalra helyezett kihajtható képernyőt nézte.

Val ült középen, ügyet sem vetve a körülötte zajló beszélgetésre. A füle mögötti adatjackből vékony optikai kábel vezetett az ölében fekvő távirányító dekkbe. Egy másik kábel kígyózott a padlón az ablakpárkányra rögzített kis tányérantennáig. Val szeme csukva volt, de belül minden idegszálával a távirányítással vezérelt robot információit figyelte és rendszerezte.

A képernyőn látták, hogy a robot egy több kilométernyire fekvő városrész fölött lebeg, és a Heinrich Zoller nevén lévő rezidenciát pásztázza elektronikus szemeivel. Zűrös Mátrix-kutatásának köszönhetően kiderült, hogy Zoller elég rendszertelenül használja a házat, de mostanában sűrűbben is feltűnt ott, ezért ez tűnt a keresés legkézenfekvőbb kiindulópontjának. A robot audio- és videoérzékelői tiszta képet adtak az egész területről, és szükség esetén bármikor ráközelíthettek valamelyik részletre. A gép mindenről azonnal nagy felbontású felvételt készített, melyet aztán egy műérzetjellel átküldött Val rigódekkjébe, a rigó pedig megjelenítette a képet a monitoron, hogy a többiek is láthassák. Eddig minden csendesnek tűnt.

– Találtál valamit Zollerről vagy a Runenthingről? – kérdezte Karom Zűröst, és hátradőlt az ágyon. Az árnyvadászat legunalmasabb, ám egyik legszükségesebb részének mindig is a megfigyelést és a felderítést tartotta.

– Egy keveset a Runenthingről, vagy ahogy ők nevezik magukat a Verband für Völkische Zauberelről. Annyit jelent, mint Nemzeti Varázsló Szövetség. – Zűrös küszködve ejtette ki a szavakat, de most nem használt nyelvchipet, németül pedig nem tudott. Karom is úgy döntött, hogy egy időre kikapcsolja a chipjét; az oda-vissza fordítgatás miatt kezdte úgy érezni, mintha egy nyelvészeti teniszmeccs zajlana a fejében.

– Valnak igaza volt, nem valami kedves népség. Az egyedüli pozitív vonásuk, hogy a hulladék újrahasznosítása mellett is síkra szállnak. Nagy az öko-öntudatuk, lelkesen védik a természetet meg ilyenek, de ugyanakkor visszasírják a régi szép időket, amikor a férfiak kardot és fejszét hordoztak, a nők otthon maradtak és gyerekeket szültek, a trollok pedig csak a legendákban tűntek fel, hogy letépkedjenek egy-két kart, majd azután a hős harcosok lemészárolják őket.

– Boom imádni fogja őket – vigyorgott Karom. A troll és Kalapács elmentek valami harapnivalóért. Karom megpróbálta elképzelni barátját, egy jól menő klub tulajdonosát mitológiai szörnyetegként valamelyik Beowulf újrafeldolgozásban. Nevetés nélkül nehezen ment.

– Van ennél jobb is – folytatta Zűrös. – Ahogy Val is mondta, nyakig benne vannak a mágiában, de a sámánizmusnak csak egy szigorúan skandináv-germán ága követi a régi északi isteneket – természetesen istennőkről szó sincs –, és az összes többi mágiahasználót alacsonyabb rendű létformának tekintik. A német árnyhálózat szerint szép kis máguscsapatot alkotnak.

– Ezek nem mágusok – javította ki a dekást Karom.

– Tessék? Ezt hogy érted?

– Nem mágusok – ismételte a könyökére támaszkodva Karom.

– Éppen az imént mondtad, hogy sámánok. A sámán olyan varázsló, aki a mágia sámáni tradícióit követi. A mágusok, mint amilyen én is vagyok, a hermetikus út követői. Tehát ha sámánok, akkor nem lehetnek mágusok. – Ez a téma mindig felbosszantotta. Az evilágiak úgy használták a „mágus” és „varázsló” kifejezéseket, mintha a két csoport teljes mértékben lefedné egymást.

– Oké, oké, ahogy akarod – legyintett Zűrös. – Attól még problémás egy banda lehet.

– Van valami kapcsolatuk az árnyakkal?

– Ezt senki sem tudja biztosan, de egy rakás nőgyűlölő rasszistához képest meglepően tisztának tűnnek. Persze kering velük kapcsolatban is néhány pletyka, de mindenki csak annyit tud, hogy a Runenthing legfőbb ellensége az SIE nevű szervezet, egy feminista titkos társaság, amelyik a boszorkányságban hisz, és természetesen istennőket követ. Úgy tűnik, ezeknek a bunkóknak a toleránsabb, női változatai.

Ennek volt értelme. Karom gyanította, hogy Estelle az SIE tagja, és egykor Val is az volt. De Val nem beszélt róla, ő pedig nem akarta erőltetni. A rigó megbízott Estelle-ben, és ez neki elég volt.

– Mi van Zollerrel? – kérdezte.

– Vele egy kicsit nagyobb szerencsével jártam. – Zűrös Karom mellé csúszott az ágyon, és kinyitotta dekkje felhajtható kijelzőjét, hogy a férfi is lássa az adatokat.

– Heinrich Zoller – olvasta a dekás hangosan. – Született Frankfurtban, 2023. augusztus 29-én. A család kapcsolatban állt a Frankfurti Bankszövetséggel, amelyik azokban a napokban gyakorlatilag az egész várost irányította. Hennie ezüstkanállal a szájában jött világra. Tizenéves korában jelentkeztek először mágikus képességei, amikor is a család pénzén Heidelbergbe küldték tanulni. Kitűnően haladt hermetikus tanulmányaival. Látod? Tehát mégiscsak mágus. – Zűrös nyelvet öltött Karomra, aztán folytatta az olvasást. – Az iskolában Hennie belebonyolódott néhány szélsőséges ügybe. Gondolom, ki akarta próbálni, mennyire erős apuci és anyuci ketrece. Ekkor került kapcsolatba a Runenthinggel. A harmadik évfolyamban tantárgyat váltott, és jelentkezett a „természeti mágiára”, akármi legyen is az, bár ez a szak korántsem számított olyan elismertnek, mint a hermetikus dolog.

– Az európaiak egy része a sámánizmust hívja természeti mágiának – magyarázta Karom. – Ez az ősi pogány legendák és a modern sámáni technikák keveréke, nyakon öntve egy jó adag „új boszorkánysággal”. Alapvetően ezzel foglalkozik a Runenthing.

– Tehát olyanok, mint a salemi varázsló bagázs? – Zűrös a Boston melletti boszorkányközösségre célzott.

– Valami hasonló. Hm, akkor ez azt jelenti, hogy a jó öreg Heinrich már, számoljunk csak... tizenhat vagy tizenhét éve a Runenthing tagja? Ahogy felénk mondanák, ez idő alatt jó magasra mászhatott a totemoszlopon.

– Haha – mosolygott Zűrös. – Mágushumor. De ami azt illeti, ez az igazság. A jelek szerint Hennie a Runenthing egyik nagykutyája. Annál inkább meglepő, hogy a Seader-Krupp szerint az Alt Welt tagja.

– Igen, egyebek közt ez aggaszt engem is. Az S-K nem szokott figyelmen kívül hagyni ilyen alapvető információt.

– Arra gondolsz, hogy Brackhaus kavar valamit?

– Lehetséges. De addig nem tudhatjuk biztosan, amíg... hohó! – Karom felült, és az asztalra helyezett monitorra nézett. – Itt az emberünk.

A robotra szerelt kamera az épületet mutatta. A bejárati ajtóhoz vezető lépcsőn lépkedő Zoller hosszú, fekete felöltőt viselt sötét, konzervatív szabású öltönye felett. Ugyanolyan vörösesszőke haja és szakálla volt, mint a fényképen, dr. Goronaj mellett.

– Val, fel tudnád... – kezdte Karom, de a rigó addigra már rá is zoomolt a mágusra, akinek az alakja így az egész képernyőt kitöltötte.

– Meg tudsz valamit állapítani róla? – kérdezte Zűrös.

– Innen? Kizárt dolog, és a helyet valószínűleg erős mágikus korlátok védik az asztrális felderítéstől. Egyelőre be kell érnünk a videoképpel.

Zoller belépett az épületbe, és Valkűr arra az ablakra irányította a kamerát, amelyik mögött a célpont szobáját sejtették. A robot alacsony energiájú lézersugarat lövellt az ablaktáblára, valamint a külső vas védőrácsra. A szobát azonnal betöltötték a forgalom és a lakás környezetében keltett zajok tompa, elmosódott hangjai. Val sorban kiszűrte a zajokat, míg végül csak egy halk, alig hallható háttérsistergés maradt belőlük. A lézerek érzékelték az üveg és a fém rezgéseit, és hanggá alakították a vibrációt, Val pedig blokkolta a külső zajokat, hogy csak a lakás belsejéből érkező hangokat hallják.

Ajtó nyílt és csukódott – Zoller belépett. Ahogy az várható volt, egyenesen abba a kis dolgozószobába ment, amelyet Val robotja már korábban felderített. A férfi bekapcsolta a telekomot, és letelepedett egy párnázott székre, miközben valamit kortyolgatott egy gőzölgő csészéből.

Zűrös felkelt az ágyról, és a kiberdekkjével együtt az egyik asztalhoz sétált. Leült és becsatlakozott, hogy figyelemmel kövesse Zoller hívását. Már előzőleg rákapcsolódott a helyi telekommunikációs hálózatra és a mágus vonalára.

– Heinrich – szólalt meg egy, a lézermikrofonok miatt enyhén eltorzított hang a telekomból –, mindent sikerült elrendeznünk az átadáshoz. Hívjon fel a részletek ügyében, és megköthetjük az üzletet. – Zoller megnyomott egy újabb gombot a telekomon.

Val robotjának videoképe hirtelen eltűnt, a hangszórókból csak statikus recsegés hallatszott. A rigó felnyögött, egy pillanatra megfeszült a gerince, majd oldalra dőlt az ágyon, és öklendezni kezdett.

A francba! Karom felugrott az ágyról, és Valhoz rohant. Felemelte a nő fejét, nehogy megfulladjon saját hányadékában, a másik kezével pedig megpróbálta megragadni a neurális jackbe dugott kábelt. Olyan gyorsan húzta ki, amennyire csak merte, megszüntetve ezzel a rigó kapcsolatát a dekkel és a robottól érkező jelekkel. Val öklendezve köhögött, miközben Karom elfordította, és az ölébe helyezte a fejét. Két tenyerét társa arcára szorította, és mormolni kezdte a gyógyító varázslat szavait; érezte, ahogy az energia kényelmes, meleg hőként áramlik át az ő aurájából a nőébe. A halk kántálásnak nemsokára meglett a hatása: Val reszketése és köhögése észrevehetően csillapodott.

Karom félve pillantott Zűrösre, hátha két fronton is támadást indítottak ellenük, de bármi is kapcsolta le Valt, a dekást minden jel szerint érintetlenül hagyta. Továbbra is be volt csatlakozva a dekkjébe, feje előrehajtva, és kifordult szemmel, üres tekintettel fókuszált a kibertér virtuális világára. Ujjai úgy táncoltak a kiberdekk klaviatúráján, akár egy jól ismert dallamot játszó zenész keze a hangszerén.

Val ismét köhögött, de ezúttal kinyitotta a szemét, és hosszúkat pislogott, hogy hozzászokjon a szoba világításához. Karom helyet változtatott, hogy a rigónak ne kelljen fejjel lefelé látnia őt.

– Mi történt? – kérdezte a mágus.

– Poloskavadász – krákogta a nő –, valamelyik háztetőn. Nem vettem észre, csak az utolsó pillanatban, de akkor már késő volt.

Karom elfintorodott. A poloskavadászok olyan emberek voltak, akik paranoid megszállottsággal figyelték a robotokat, mert azt hitték, hogy mindegyik utánuk kémkedik. Úgy vélték, a kémrobotok a kormányzatnak, a társaságoknak, a Szíriusz B-ről jött idegeneknek vagy valaki másnak dolgoznak – attól függően, milyen összeesküvés-elmélet terjedt el éppen a szubkultúrában. Mindent megtettek érte, hogy leszedjék az összes robotot, amelyikkel találkoznak. Egyik kedvenc fegyverük a „csótányirtó” becenevű elektromos rakéta volt, amely elegendő feszültséget bocsátott ki ahhoz, hogy megsüsse a robot fedélzeti áramköreit, és erős visszacsatolásos jelet küldjön az azt üzemeltető rigónak. A csótányirtó impulzusa rendszerint epilepsziás rohamot idézett elő, de egy igazán szerencsés találat akár végzetes kimenetelű is lehetett. Karom örült, hogy még időben ki tudta csatlakoztatni Valt.

– A robot? – kérdezte, de már tudta a választ.

– Hulladék. A telekomhívásból nincs meg semmi, és nem hiszem, hogy bármit is helyre tudunk állítani a gép memóriájából.

– Amit a poloskavadászok nem semmisítettek meg, azt a városi fosztogatók tüntetik el pillanatok alatt.

Valaki kopogtatott az ajtón, és Karom a hónaljtokjába dugott Slivergun után nyúlt.

– Szobaszerviz! – Hallatszott Boom hangja odakintről, és Karom ellazult, amikor az ajtónyílásban megjelent a troll hatalmas alakja. Mögötte Kalapács lépett be; mindketten zsírfoltos papírzacskókat cipeltek.

– Hohó! – szimatolt Boom széles orrával. – Mi ez a szag? – Aztán megpillantotta a sápadt Val fejét Karom ölében, a statikusan zúgó videoképernyőt, valamint a háttérben a billentyűzetén kopogó Zűröst.

– Mi történt? – tudakolta Kalapács.

– Elveszítettük a felderítő robotunkat. – Karom felültette Valt. A rigó csak úgy tudta megőrizni az egyensúlyát, hogy a mágus karjába kapaszkodott. – Váratlanul felbukkant egy poloskavadász, pont miközben a célpontunk telekomhívását figyeltük.

– Miről volt szó? – Boom becsukta az ajtót, és letette a zacskókat az asztalra.

– Remélem, hamarosan kiderül – bökött Karom az állával a dolgozó Zűrös felé.

– Minden rendben? – kérdezte Kalapács Valt.

A rigó nyelt egy nagyot, és bólintott.

– Igen, igen, semmi gond. A csótányirtótól szép kis adagot kaptam, és még mindig van egy kis kilökődési sokkom, mert Karom kirántotta a csatlakozót. Mégis jobb, mint a másik alternatíva... – Megborzongott az átéltek hatására.

– Rendben, szedd rendbe magad, és takarítsunk fel! – mondta Karom. – Ideje ennünk, aztán Zűrös majd kitalálja, hogyan hasznosíthatnánk az információinkat.

Mint kiderült, Zűrös jóval többet tudott meg, mint amennyire Karom számított. Amikor kicsatlakozott a Mátrixból, a többiek elmesélték neki, mi történt Vallal és a felderítő robottal. Körbeülték az asztalt, és nekiláttak a félig kihűlt, borssal és hagymával ízesített kolbásznak és a ropogós rozskenyérnek. Val arca enyhén sápadt, amikor az ételre pillantott, és inkább úgy döntött, csak egy pohár vizet kér. Evés közben Zűrös elmesélte, mire jutott a Mátrixban.

– Zoller egy Rashid Hasur nevű fickót hívott, egy feketepiaci üzletkötőt, aki Európa és Észak-Afrika „ritka régiségeivel” foglalkozik. Hasur nyilvánvalóan Németországban tartózkodik, hogy segítsen nyélbe ütni egy aukciót, melynek során Zoller és a Runenthing jó áron megszabadulhat egy tárgytól. Ez a holmi egy szív alakú rózsakvarc, melybe néhány rúnát véstek. Dr. Goronaj azt mondja, ez az a műkincs, amit Oroszországban kiástak, és a Runenthing azt gondolja, mágikus tulajdonságokkal bír.

– Tehát a Runenthinget csak azért érdekli a műkincs, hogy pénzt csináljon belőle? – kérdezte Karom.

– Úgy tűnik – vonta meg a vállát a dekás. – Annak alapján, amit Hasur mondott Zollernek, a szervezet nagy pénzt fog szakítani az üzlettel. Az aukció két nap múlva lesz Essenben. Állítólag igen fontos emberek is ellátogatnak az árverésre, akiket érdekelnek az ilyen régiségek.

– A francba, akkor Brackhausnak nem lenne más dolga, mint odamenni és megvásárolni, ha már ennyire akarja – morogta Val, és letette a poharát az asztalra.

– Csakhogy ő ezért fizet minket – mutatott rá Karom. – Méghozzá minden valószínűség szerint sokkal kevesebb pénzt, mint amennyitől meg kellene szabadulnia az árverésen. És azt is érdemes figyelembe venni, hogy a Seader-Krupp a sajátjának tekinti a csecsebecsét. Zoller és a haverjai nagyon merészek, ha azt hiszik, megszervezhetnek egy ilyen árverést Lofwyr saját hátsó udvarában.

Zűrös elgondolkodott.

– Talán nem is tudják, honnan származik.

– Az nem is fontos. Csak az számít, hogy el tudunk-e jutni az aukcióra, ki tudjuk-e hozni Goronajt és a kristályt, majd ki tudunk-e jutni gond nélkül?

– Úgy tűnik, árverésre megyünk – vigyorgott Boom.

– Eltaláltad, öregem. Zűrös, nézz utána a részleteknek! Meg kell terveznünk a vadászatot.